Közel 10 éve szereztem OKJ bizonyítványt kéz- és lábápoló, műkörömépítő szakmában. Azóta folyamatosan dolgozom ebben a szakmában, miközben a lehető legtöbb képzést, illetve szaktanfolyamot végeztem el, tökéletesítve a technikámat.
2016-ban májusában szereztem meg a mesterdiplomát és ettől az időponttól kezdve aktív Iparkamarai tagként is tevékenykedem.
Tanulmányaim során az ország legjobban felkészült oktatóitól tanulhattam és lenyűgözött szakmaszeretetük, hozzáértésük és odaadásuk, mindeközben teljes mértékben azonosulni tudtam az inspirációjukkal.Ennek következtében ma már legfontosabb céljaim között szerepel, hogy ez a szakma megkapja a méltó elismerést. Véleményem szerint ez csak a jól felkészített, megfelelő színvonalon dolgozó szakemberek sokasága mellett érhető el úgy, hogy a szakmaiatlanság és kontárság a lehető legjobban visszaszoruljon.
Ebben nyújtok segítséget a tanulni vágyó hallgatóknak, mind elméleti, mind pedig gyakorlati szinten. Filozófiám, hogy sikeres képzés csak interaktívan, az elméleti tananyag gyakorlatban történő párhuzamos bemutatásával történhet.